Üdvözöllek az oldalamon!

Egyszer mindenki megöli szerelmét… Jól figyeljetek eme szavaimra... Ki egy pillantásával teszi ezt, Ki taszító szavaival... A gyávák csókkal ölnek, A bátrak egy kardcsapással, Van, ki fiatalon öli meg szerelmét, S olyan is ki idősen… Egyesek gyengéd mozdulatokkal fojtanak, Mások, aranyból lévő kezeikkel… Az irgalmas ember kést használ, Mert, aki kés által hal, az gyorsan kihűl... Van, aki nem szeret eléggé, Van, ki túl szenvedélyesen, Van, aki elárul, És olyan is, akit megvesznek Kinek könny hull szeméből S kinek szempillája se rebben meg... Mert egyszer mindenki megöli szerelmét, De nem mindenki hal bele abba, hogy ölt...

Mond csak,nem ismered a kutya történetét,aminek két gazdája volt? Látod, ez most pont ide illik. Az egyik gazda ide hívta őt,a másik meg amoda. Persze a kutya összezavarodott.- Nem ment sehová?-De. Végül is odament az egyik gazdájához,és egy jó nagyot beleharapott. Mire azok mit tettek? Puff,lelőtték szerencsétlen kutyát. Érted?-Egyik sem kérdezte meg a kutyát,hogy hová szeretne menni,ugye?-Nem a gazda követi a kutyát,időtlen idők óta a kutya megy a gazdája után. Ez a hűség teszi a kutyát olyanná,amilyen. De hiába vagy hűséges,ha nem tudsz engedelmes lenni.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy béka. Ez a kis béka hozta vitte az állatokat ide-oda a folyón teljesen ingyen persze. Egyik nap odament hozzá egy skorpió, azt mondja neki: Vigyél át engem is! A béka először nem egyezett bele azt felelte: nem, nem viszlek át, mert biztosan megmarnál engem útközben. De a skorpió csak erősködött nem is értette, azt mondja neki: miért marnálak meg téged? Végül is a hátára vette és elkezdett vele úszni a másik partra. Már a folyó közepén jártak, amikor a béka hirtelen fájdalmat érzett a hátában, persze annak rendje és módja szerint süllyedni kezdtek. Ekkor kérdezi a béka a skorpiót: De hát mért tetted ezt mond meg?! Most így mind a ketten meghalunk... A skorpió csak megvonta a vállát és így szólt: Mit csináljak? Ilyen a természetem.

Bármi történjék velünk életünk során, az már valószínűleg jó ideje lesben állt. Ahhoz, hogy az elkerülhetetlent elkerülje az ember, nem elég csak a végzetünkkel szembeszállni, nem elég csak az időt megállítani, vissza kell térni a kezdet kezdetéhez. A kezdetet pedig csak akkor találjuk meg, ha a jó oldalon vetjük fel életünk könyvét.

Az élet igazságtalan. Amit a szíveddel értelem nélkül szeretsz, azt az elméd megtagadja, mert nem fogja fel, hogy aminek a szíved megadta magát, azt az elméd mindenáron legyőzné. Én pedig követtem, mert győzni sokkal könnyebb, mint szeretni. Egy új játékba kezdtem, amit ugyan ésszel megnyerhetek, de akkor vállalnom kell, hogy a szívem vereséget szenved, és örök sötétségbe borul, bármilyen fény is vetül rá.

Megtanultam, hogy a félelmek, az álarcok, a szabályok, a korlátok, melyek mindnyájunkat beskatulyáznak, azért vannak, hogy rajtuk keresztül másoknak még nagyobb élvezetet okozzanak. És megtanultam, ahhoz, hogy a külvilág számára erősnek tűnjek, arra kell törekedni, hogy mindig olyan ember legyek, amilyennek mások elképzelnek.

Na, ezt add össze. Gyűlölsz valakit, miközben rengeteg közös emléketek van, hazudsz neki, miközben szereted, míg végül az utolsó csepp szereteted is eltűnik. Ahhoz, hogy minden szeretetet kiölj magadból, az emlékeidről is le kell mondanod. És ha nem tudok? Hogyha nem tudsz, akkor istenigazából senkit nem szerettél. Egyetlen megoldás van, felejteni kell, bármilyen nehéz is.

Bármilyen jól tervezel, bármilyen fantasztikusan is játszod a szereped, az élet minden alkalommal legyőz. De ezt vállalni kell és ugyanúgy előre tekinteni, mert a jövő kiismerhetetlen, és ha az ember egy kicsit bele tud pillantani, akkor meg is változtathatja. Azokkal az apró változásokkal pedig akár az egész sorsunkat is fölülírhatjuk. Feltéve, hogy a sors nem ügyel arra, hogy valamire ne gondolj. Akárkit bevonhatsz a sorsod játékába, mindig lesz egy, aki tönkre akarja majd tenni. De nem szabad, nem szabad megijedni, tovább kell próbálkozni és megtalálni a módját annak, hogy ismét te irányítsd a játszmát. Nincs mitől félni, ha eljön az ideje, megnyugvással töltenek majd el azok a napok, órák, percek, amikor jól alakult a sorsunk. Még akkor is, ha később minden összeomlott körülöttünk.

Élt egyszer két ember jó barátságban,mígnem egy napon, az egyik olyan rossz dolgot tett a másikkal,hogy végül mindkettő magányos lett. Az egyikük jó volt,a másik rossz. Az egyik szegény,a másik gazdag. Az egyik élni fog,a másik meghal. Bárkinek a története lehetne ez.

Tegnap még bosszút akartál vagy megváltást, azt akartad, hogy telefonáljon, vagy azt, hogy reád szoruljon, vagy hogy vigyék börtönbe és végezzék ki. Tudod, amíg ilyesmit érzel, a másik a messzeségben örül. Addig még hatalma van fölötted. Amíg bosszúért kiáltasz, a másik kezeit dörzsöli, mert a bosszú az vágy is, a bosszú megkötöttség. De eljön egy nap, mikor felébredsz, szemed dörzsölöd, ásítsz, s egyszerre észreveszed, hogy már nem akarsz semmit. Nem bánod azt sem, ha szembejön az utcán. Ha telefonál, felelsz, ahogy illik. Ha látni akar, és muszáj találkozni vele, kérem, tessék. És mindez, belülről, egészen laza és őszinte, tudod... nincs többé semmi görcsös, semmi fájdalmas, semmi önkívületes az egészben. Mi történt? Nem érted. Már nem akarsz bosszút, nem... s megtudod, hogy ez az igazi bosszú, az egyetlen, a tökételes, az, hogy már nem akarsz semmit tőle, nem kívánsz neki rosszat, sem jót, nem tud többé fájdalmat szerezni neked.